Lillafüredi gyógyhely






Lillafüred a Bükk-hegység keleti részén, a Szinva- és a Garadna-patak összefolyásánál, a Hámori-tó mentén fekszik. A településrész Miskolc egyik legmagasabban fekvő része. A városrész idegenforgalmi jelentősége kiemelkedő, ez az egyik legjelentősebb turisztikai település a Bükk-vidéken. 

A legrégebbi gyógyhelyünk, az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság nyilvántartási adatai szerint Miskolc-Lillafüred 1935-ben - a mai Magyarország területén - elsőként kapott klimatikus gyógyhely minősítési törzskönyvet, amelynek a minősítési engedély száma 8584/1935. MEI. A kiadott engedély 1985-ben, majd 2008-ban került megújításra a gyógyhelyhez kapcsolódó integrált fejlesztés érdekében.


Története

Gróf Bethlen András az 1890-es évek elején elhatározta, hogy a Hámori-tó közelébe kormányüdülőt építtet. A település nevét Bethlen unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek a beceneve Lilla volt (Lilla Vay Elemérnek, Borsod vármegye akkori főispánjának testvére volt). Amikor 1920-ban Horthy Miklós kormányzó gróf Bethlen Istvánt kinevezte miniszterelnöknek, az új kormányfő a Népszövetség támogatásából építtette fel a Palota-szállót. 1926–30 között Pávai-Vajna Ferenc geológus kutatott itt meleg vizet, de fúrás 734,5 méter mélyen félbe maradt; helyén ma emlékmű áll. Az építést napjainkig több nagy idegenforgalmi fejlesztés követte. A Szinva eredetileg a Hámori-tóba torkollott; a lillafüredi vízesést a Palotaszálló építésekor alakították ki. Ma ez Magyarország legmagasabb vízesése (Forrás: Wikipédia).




 Lillafüred


 Lillafüred